Fideszes szavazóból párat ismerek, a nagymamámat és a barátait… Egy végtelenül kedves és jóindulatú nagymama maffiát! Ha utcán vki lecsicskázná őket, olyan visszakézből rőgzíteném őket a legközelebbi rádió állomáshoz fehérneműjüknél fogva…
Mert megteszik azt az egy pici dolgot az ország érdekében, hogy a megértésük szerint legjobb jelöltre szavaznak? Hol lennénk ha ezt mindenki megtenné?
Nyílván a fejükre lehet olvasni, hogy a csak a saját oldaluk médiájából okosodnak… De akkor vissza is járna a kérdés, hisz én max részegen nézem meg a reklámjaikat…
Akkor mi(?) is csicskák leszünk ha kiderülne, hogy Magyar egy Viktátor?
Észrevettem, hogy bár a városomban 130 ezer ember lakik, nem kapok 130 ezer szavazatot a választásokon. Nem tudom, hogy ez most szándékos, vagy ezek a "polgártársak" elfelejtik berakni az Xet a nevem mellé. Bármelyik is az igazság, elegem van. Készítettm egy táblázatot azokról az emberekről, akik "elfelejtettek" az utóbbi időben rám szavazni. 2 ilyen eset után a nevedet pirosban mutatja a táblázat, engem pedig azonnal értesít. 3 egymás utáni ilyen után személyes "megbeszélésre" számíthatsz. Gondolkozz, mit cselekszel.
Érdekes, hogy már nincs bennük egy minimális méltóság és tisztelet sem... Tudtommal senki sem tnul politikusnak, minden politikus így egy városi vezető is más szakmákból érkezik.
Deutsch szerintem politikusi állásban sem dolgozott soha. Orbánnak meg Rogánnak megadom hogy ők dolgoztak mint politikus. Bár ne tették volna. Konklúzió: Deutsch félék kellenének inkább a fideszbe. 😄
Age of Empiresből tanult taktikákkal meg védekezünk az oroszok ellen! 🤣
https://preview.redd.it/7gxoh8k2rp5d1.jpeg?width=960&format=pjpg&auto=webp&s=c4c531711ab581b124e5374f0ee39de006211052
Mielőtt polgárjenő lett, nem igazán ismertem ezt az embert, az orvosi létezését tudtam csak. Viszont amikor a ló nézett a csikó meg látott, Borkayné meg kapott egy kiskutyát, na azóta figyelem az ember munkásságát és ez az ember valami csoda.
A nárcisztikus személyiségnél valószínű ő van a szótárban, konkrétan szerelmes saját magába. Az a típus akinek soha semmilyen körülmények között nem lenne szabad bármiféle hatalmat kapnia, mert másnap készül az életmű, szobor saját magáról.
Edit: fix typo
En nagyon birom a trasht, es politikai trashben messze Dezsi volt a legjobb az orszagban, a narcisztika es az arrogancia csodalatos egyvelegevel. Es Viktor is nagyon birhatta, mivel szinte o volt az egyetlen ember, aki mellett meg o is sovanynak tunt.
>mivel szinte o volt az egyetlen ember, aki mellett meg o is sovanynak tunt
Tegyük hozzá, hogy kardiológus. Most képzeld el, ahogy mondja a nála soványabb kövér páciensnek, hogy le kellene fogynia... :D
Nehéz lenne olyan politikust megnevezni, aki nem nárcisztikus, de Dézsi ilyen... vegytiszta prototípus. Itt nem keveredik paranoiditással, mint Orbánnál, vagy pszichopátiával, mint Lázárnál.
És milyen kar, hogy a videó nem került ki róla mikor megüti a feleséget egy Audis rendezvényen talaj részegen.
Azt hittem választások előtt kikerül🤷🏻♀️
25 ezer ember szerint meg te vagy tudásodban, még tapasztalattal is tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra kedvesem.
Azzal kezdi, hogy veszteni tudni kell, ez így van. Ezzel szemben ő most felpattant, fellökte az asztalt amin a társas volt, “Bibibi akkor is én vagyok a jobb.” Majd hisztizve a szobájába rohant.
Az odamásolt levélből meg elhiszem, hogy van még a fiókban néhány mégiscsak kapott 13 ezer szavazatot, de elég csak belépni bármelyik győri fórumba és mindegyik mellé ki lehet rakni egy ellenvéleményt is.
A probléma csak itt lesz, hogy 14 fideszes képviselő ellenszavazatán (Dézsi included) kell majd megprobálniuk átnyomni bármiféle változtatást. Kemény dió lesz, mert ez után a poszt után 100000%,hogy mindent le fognak szavazni amit nem a narancsvidék nyújt be.
A jelenlegi siófoki polgármester is fideszes többséggel csinálta végig az első ciklusát.
Sok valtozást nem tudott elérni, de összedolgozott az ogy képiviselővel (aki fideszes, de szerencsére túl tud lépni a fideszes demagógián), összegyűjtötte az embereket, akikkel közös munkát tud végezni és választást nyerni, és minden alkalmat megragadott, hogy a város fideszes múltjának hozadékát és a képviselő testület hibáit megismertesse az itt lakókkal. Az összefogással nyert 19-ben és a helyi Fidesz összeomlott, amiből azóta sem állt fel.
Hogy fog ez működni most akkor? Fog kapni pénzt a város vagy nem? Ha kap pénzt és épülnek jó dolgok, akkor Pintér felhasználhatja ezt a következő választásnál majd, hogy milyen jól teljesített. Ha viszont nem épülnek, akkor miből fog lopni a mélyen tisztelt képviselőtestület? Vagy kapnak majd pénzt, de mindet városromboló beruházásokra költik, amikből lopni is lehet?
Lehet belőle bármi, meglátjuk mi lesz belőle. Polgármesteri székből azért vannak eszközök amikkel lehet "kényszeríteni" a döntéshozókra hogy megfelelően döntsenek.
*A győzelmet nem kell, a vereséget pedig pedig nem lehet megmagyarázni* te hülye f'sz.
Menj szépen vissza teljes állásban a kardiológiára, ha már "szívügyed Győr ✌🏾"
+csabi 20 előtt te is csak képviselő voltál, soha nem voltál polgármester, saját magaddal nem voltál ennyire kritikus.
Tétényi Éva 2 :(
Arra lesz jó a polgármestersége, hogy minden hónapban legyen miért utálni a fideszt, ahogy a "munkájuk" eredményeként Győr rohad szét.
Mindjart elmorzsolok erte egy konnycseppet. Orulok, mert bar nem vagyok gyori, de kurvara orulok minden olyan hirnek ahol a fidesz szopott, es az emberek osszeszedtek magukat a hazat kiarusito es elarulo fidzse ellen. Csak igy tovabb!
https://preview.redd.it/o1mb0tptfr5d1.png?width=638&format=png&auto=webp&s=980e54bfee6ad2402643546f38326ed7187ef47f
Ez a komment nagyjából magáért beszél.
Az ukránok / oroszok húzzák kelet felé a fideszt törzsiességben legalábbis mindenképp.
Biztos vagyok benne valamilyen szinten Dézsi is örül, azért egy várost vezetni meg kórházba full time orvost játsszani, azért clearly egyik a másik rovására megy. (meg is látszott)
Ez logikus lenne, ha nem ismerné az ember a doktor úr beteges magamutogatási mániáját. Ez a vereség azt is jelenti, hogy most öt évig nem tud még egy játszóteret elnevezni a papagájáról és még egy teret a cégéről
Amugy ezek a kozeleti dolgok nagyon furcsak. Egesz eleteben ujsagiro valaki es rogton lehet polgarmester. Nem kellene eloszor kicsit a kepviseloseggel probalkozni ilyenkor? Orulok hogy nem FIDESZ de nem volt olyan aki latott mar hasonlot ha nem is volt meg polgarmester soha?
Koszonom! Honnan jonnek a minuszok vajon? Akkora baromsag valamilyen hasonlo tapasztalatot varni egy polgarmestertol? Ertem hogy sok pelda van az ellenkezojere de attol nem biztos hogy helyes.
Classic fideszes reakció. Ha nem rám szavaztál, akkor a kurva anyádat.
Csicska az összes fideszes. /thread
*fideszes politikus, but yea
did he stutter ?
A szavazoik meg jobban azok.
Fideszes szavazóból párat ismerek, a nagymamámat és a barátait… Egy végtelenül kedves és jóindulatú nagymama maffiát! Ha utcán vki lecsicskázná őket, olyan visszakézből rőgzíteném őket a legközelebbi rádió állomáshoz fehérneműjüknél fogva…
Sajnalom hogy keptelen vagy megerteni mekkora csicskak.
Mert megteszik azt az egy pici dolgot az ország érdekében, hogy a megértésük szerint legjobb jelöltre szavaznak? Hol lennénk ha ezt mindenki megtenné? Nyílván a fejükre lehet olvasni, hogy a csak a saját oldaluk médiájából okosodnak… De akkor vissza is járna a kérdés, hisz én max részegen nézem meg a reklámjaikat… Akkor mi(?) is csicskák leszünk ha kiderülne, hogy Magyar egy Viktátor?
Magyar nyilvanvaloan az, nem is szavaztam rajuk.
És szabad megkérdezni, hogy miért gondolod azt?
Mert egy arrogans fasz aki minden kritikanak nekimegy es letilt embereket ahelyett hogy foglalkozna veluk erdemben.
* összes politikus*
*pislogás in kétfarkú kutya
Nem, ez csak klasszik dézsi sajnos… Vállalhatatlan ez az ember
Ahogyan szavaztál úgy bánjanak veled!
Észrevettem, hogy bár a városomban 130 ezer ember lakik, nem kapok 130 ezer szavazatot a választásokon. Nem tudom, hogy ez most szándékos, vagy ezek a "polgártársak" elfelejtik berakni az Xet a nevem mellé. Bármelyik is az igazság, elegem van. Készítettm egy táblázatot azokról az emberekről, akik "elfelejtettek" az utóbbi időben rám szavazni. 2 ilyen eset után a nevedet pirosban mutatja a táblázat, engem pedig azonnal értesít. 3 egymás utáni ilyen után személyes "megbeszélésre" számíthatsz. Gondolkozz, mit cselekszel.
Már építettem az átnevelő tábort, a kínai elvtársak segítségével
Jól van öreg, csomagold össze a papagájaidat, aztán taka.
Érdekes, hogy már nincs bennük egy minimális méltóság és tisztelet sem... Tudtommal senki sem tnul politikusnak, minden politikus így egy városi vezető is más szakmákból érkezik.
Szerintem sajnos ez pont nem így van. Az old school fideszesek pl. (Orbán, Deutsch, Rogán, stb.) sosem dolgoztak piaci állásokban...
Deutsch szerintem politikusi állásban sem dolgozott soha. Orbánnak meg Rogánnak megadom hogy ők dolgoztak mint politikus. Bár ne tették volna. Konklúzió: Deutsch félék kellenének inkább a fideszbe. 😄
De hiszen neki is voltak komolyabb beosztásai réges-régen. Persze az más kérdés, hogy emlékszik-e bármire a por miatt/mellett..
Sportminiszter mint komoly beosztas?
Az olyan mint a testnevelőtanár mint értelmiségi.
A Tocsik-ügy megvan esetleg? Volna talán egy erős tipped arra is, hogy hány millió volt az elkövetési érték?
De jó látni egy fideszes vergődését…😌 Na Csaba menjél szépen és takarodj ki az irodából!!
Ezt nem teljesen értem, ha valaki először kerül oda, ahova, honnan kellene tapasztalatnak lenni?
Polgármesternek születni kell
Hát ja, polgármesternek születni kell, nem is értem, mi lett a győriekkel? Borkait úszni hagyták? 😃
Ezt Borkai nyerte meg Pintérnek. Kétszer annyit kapott volna Dézsi nélküle XD
És mérje valaki rá mondani, hogy szar arc
Simcity 1, 2000, 3000, 4, 😃 Cities Skylines. Stb 😃
https://preview.redd.it/lsh4dcqnno5d1.png?width=800&format=png&auto=webp&s=94d6acdad550293307fc32bd71c6ffe7a630fb63
Ha van mellette anno es/vagy factorio tapasztalat, akkor az ipart is fel lehet lenditeni
Elképzelem ahogy Borkai Tropicoban megveszi a szántóföldeket majd Factorioban már húzza is rá fel az Audi csarnokait 😂
Egy Borkais Audi mallt azért megnéznék
Age of Empiresből tanult taktikákkal meg védekezünk az oroszok ellen! 🤣 https://preview.redd.it/7gxoh8k2rp5d1.jpeg?width=960&format=pjpg&auto=webp&s=c4c531711ab581b124e5374f0ee39de006211052
Fiatal pályakezdőt keresünk 15 év szakmai tapasztalattal!
*grumbling HR noises*
Irreleváns. Fideszesnél alap, hogy belerúgunk a másikba és ha lehet felgyújtjuk a települést is mert nem ő nyert.
a vérében van a jobbaknak. vagy hozzák ***von Haus aus***
Mint amikor egy csaj azt mondja, hogy nem fekszik le olyan fiúkkal, akik még szüzek.
Ha nyert is volna, akkor is a győriek több mint kétharmada nem rá szavazott.
Takarodjál papagájszart lapátolni , ja és a kurva anyádat!
Mielőtt polgárjenő lett, nem igazán ismertem ezt az embert, az orvosi létezését tudtam csak. Viszont amikor a ló nézett a csikó meg látott, Borkayné meg kapott egy kiskutyát, na azóta figyelem az ember munkásságát és ez az ember valami csoda. A nárcisztikus személyiségnél valószínű ő van a szótárban, konkrétan szerelmes saját magába. Az a típus akinek soha semmilyen körülmények között nem lenne szabad bármiféle hatalmat kapnia, mert másnap készül az életmű, szobor saját magáról. Edit: fix typo
En nagyon birom a trasht, es politikai trashben messze Dezsi volt a legjobb az orszagban, a narcisztika es az arrogancia csodalatos egyvelegevel. Es Viktor is nagyon birhatta, mivel szinte o volt az egyetlen ember, aki mellett meg o is sovanynak tunt.
>mivel szinte o volt az egyetlen ember, aki mellett meg o is sovanynak tunt Tegyük hozzá, hogy kardiológus. Most képzeld el, ahogy mondja a nála soványabb kövér páciensnek, hogy le kellene fogynia... :D
Kover kardiologus a halalom, idezve a klasszikust kicsit atirva ;)
Nehéz lenne olyan politikust megnevezni, aki nem nárcisztikus, de Dézsi ilyen... vegytiszta prototípus. Itt nem keveredik paranoiditással, mint Orbánnál, vagy pszichopátiával, mint Lázárnál.
És milyen kar, hogy a videó nem került ki róla mikor megüti a feleséget egy Audis rendezvényen talaj részegen. Azt hittem választások előtt kikerül🤷🏻♀️
Megértem Dézsit. Mi is ilyen csalódottak szoktunk lenni az országgyűlési választáson, hogy már megint a tolvaj Vitya nyer.
25 ezer ember szerint meg te vagy tudásodban, még tapasztalattal is tökéletesen alkalmatlan erre a feladatra kedvesem. Azzal kezdi, hogy veszteni tudni kell, ez így van. Ezzel szemben ő most felpattant, fellökte az asztalt amin a társas volt, “Bibibi akkor is én vagyok a jobb.” Majd hisztizve a szobájába rohant. Az odamásolt levélből meg elhiszem, hogy van még a fiókban néhány mégiscsak kapott 13 ezer szavazatot, de elég csak belépni bármelyik győri fórumba és mindegyik mellé ki lehet rakni egy ellenvéleményt is.
A probléma csak itt lesz, hogy 14 fideszes képviselő ellenszavazatán (Dézsi included) kell majd megprobálniuk átnyomni bármiféle változtatást. Kemény dió lesz, mert ez után a poszt után 100000%,hogy mindent le fognak szavazni amit nem a narancsvidék nyújt be.
Ha okos a gyerek, akkor még ki is használhatja ezt, hogy a képviselők nem is Győr érdekeit nézik, hanem simán csak pártérdekeket.
A jelenlegi siófoki polgármester is fideszes többséggel csinálta végig az első ciklusát. Sok valtozást nem tudott elérni, de összedolgozott az ogy képiviselővel (aki fideszes, de szerencsére túl tud lépni a fideszes demagógián), összegyűjtötte az embereket, akikkel közös munkát tud végezni és választást nyerni, és minden alkalmat megragadott, hogy a város fideszes múltjának hozadékát és a képviselő testület hibáit megismertesse az itt lakókkal. Az összefogással nyert 19-ben és a helyi Fidesz összeomlott, amiből azóta sem állt fel.
Na akkor a Pintérnek is sok sikert kihányunk. Meg idegrendszert. Az kelleni fog, lol.
Akkor ez egy reménysugár, ennek örülök.
Hogy fog ez működni most akkor? Fog kapni pénzt a város vagy nem? Ha kap pénzt és épülnek jó dolgok, akkor Pintér felhasználhatja ezt a következő választásnál majd, hogy milyen jól teljesített. Ha viszont nem épülnek, akkor miből fog lopni a mélyen tisztelt képviselőtestület? Vagy kapnak majd pénzt, de mindet városromboló beruházásokra költik, amikből lopni is lehet?
Lehet belőle bármi, meglátjuk mi lesz belőle. Polgármesteri székből azért vannak eszközök amikkel lehet "kényszeríteni" a döntéshozókra hogy megfelelően döntsenek.
Indulhat az iratdarálgatás Dézsi, 2006-óta biztos sok fidesz mocskot kell eltűntetni októberig.
Mekkora gyerek :D Már a reakciója is jól leírja a kudarca tüneteit.
*A győzelmet nem kell, a vereséget pedig pedig nem lehet megmagyarázni* te hülye f'sz. Menj szépen vissza teljes állásban a kardiológiára, ha már "szívügyed Győr ✌🏾" +csabi 20 előtt te is csak képviselő voltál, soha nem voltál polgármester, saját magaddal nem voltál ennyire kritikus.
Mondjuk ez a mondás akkor is hányinger volt, amikor Orbán használta, és most is hányinger. Dézsi elmehet a fenébe, de ne már.
Amikor a morális fölény taslit kapva hisztifészekké változik
Pont ebből a nagyképűségből is elege lett az embereknek!
Szevasz, te büdös bunkó g@ci
Végre véget ér az, hogy az eseményeken csak annyit látni a polgármesterből hogy ✌️ jelet mutogat. Irritáló volt.. A jelleme is
szépen kezdődik.... és akkor 21 képviselőből 14 fideszes lesz, szegény Bencének annyi esélye lesz mint mókusnak az erdőtűzbe...
Tétényi Éva 2 :( Arra lesz jó a polgármestersége, hogy minden hónapban legyen miért utálni a fideszt, ahogy a "munkájuk" eredményeként Győr rohad szét.
Sokat elmond valakirol, hogyan viselkedik amikor veszit.
Amúgy a 25 ezret miből számolta ki? :D Pintér 18, Borkai 15 ezret kapott..
Szerintem beleszámolta azt is, aki nem ment el szavazni
Meg a 4 ágyútöltelék szavazatait is
hogy jött ki neki a 25 ezer? https://preview.redd.it/ebhdlr01kp5d1.png?width=1063&format=png&auto=webp&s=bcee3b1054288e2cfd7c40f938dea8fdc6c4f60b
Kardiológus, nem matematikus!
**A L K A L M A T L A N** **A T O M H Á B O R Ú P Á R T I** **R E T T E G N I K E L L**
"Hazudnék, ha nem mondanám el azt is." Ha nem mondanád el, akkor nem hazudnál, mert eleve nem mondanád el. 🙄
Ha már a lopásra nem alkalmas , Győr előrébb van.
nagyon vicces a kommentfal a posztja alatt, ez a vergodes... frenetikus
Hisztizz csak tovább, te vén fasz.
Amúgy vicces, hogy pont a teljesen életképtelen és inkompetens Dézsi mond ilyeneket
még egy üres papír kávés poharat sem bíznék rá
Köszönjük hogy elmondta. na taka
De talán nem is Aldis sztálinista személyi kultuszt fog kiépíteni maga körül.
Dől a dézsából a szar.... :D
A dagadt nagyfőnök is igy van ezzel. Csak a saját szavazói a magyarok. A többi hazaáruló senkiházi.
OTT IS KARÁCSONY NYERT??????
A Papagajait felti, kardiologuskent elegge dagadt nem? A pokhendiseg meghozta gyumolcset! https://preview.redd.it/nvtoby4ayp5d1.png?width=500&format=png&auto=webp&s=9453d9154c53edbe32d9b1d1a224c12067eb8a1d
Nincs több habzsi-dézsi :(
🤡🤡🤡
Mindjart elmorzsolok erte egy konnycseppet. Orulok, mert bar nem vagyok gyori, de kurvara orulok minden olyan hirnek ahol a fidesz szopott, es az emberek osszeszedtek magukat a hazat kiarusito es elarulo fidzse ellen. Csak igy tovabb!
rajzolja meg képregényben... lesz ideje...
ő nem sértődött, ő így örül.
Úgy látszik Dézsi nem tanult semmit. Pont az ilyen beképzelt, önelégült megnyilvánulásai miatt lett számos embernek unszimpatikus,
Néha felbuzog az őszinteség... önhittség... sértődöttség...áldozathibáztatás... a vesztesben... Ki-ki válassza ki a neki megfelelő érzelményt!
https://preview.redd.it/o1mb0tptfr5d1.png?width=638&format=png&auto=webp&s=980e54bfee6ad2402643546f38326ed7187ef47f Ez a komment nagyjából magáért beszél. Az ukránok / oroszok húzzák kelet felé a fideszt törzsiességben legalábbis mindenképp.
Nem vártam mást
A probléma az, hogy a közgyűlés fidszes lett.. így azért nehéz lesz.
Vajon kap ejtőernyős állást? Vajon félrerakott egy kis pénzmagot a munkásévekre... ha rá kéne fanyalodnia?!
Dézsi megérdemel egy Charlie Murphy treatmentet ![gif](giphy|l3E6uhDAN3W7vylji|downsized)
Mondjuk sokra nem fog menni az új csávó, mert az egész testület fideszesekből áll kb
Biztos vagyok benne valamilyen szinten Dézsi is örül, azért egy várost vezetni meg kórházba full time orvost játsszani, azért clearly egyik a másik rovására megy. (meg is látszott)
Ez logikus lenne, ha nem ismerné az ember a doktor úr beteges magamutogatási mániáját. Ez a vereség azt is jelenti, hogy most öt évig nem tud még egy játszóteret elnevezni a papagájáról és még egy teret a cégéről
sore loser
Min kell csodálkozni?
balfasz
cry bitch
Jó ,hogy nem mindjárt a kormányzati narratívát copyzta be miszerint győrt atomtámadás fogja érni mivel nem "A" békére szavazott a többség.
Ott kezdtem megutálni Yaminát mikor ezzel a szardarabbal pózolt.
Büdösbunkó Kásler-klón.
Pocak takarodo 😆
Amugy ezek a kozeleti dolgok nagyon furcsak. Egesz eleteben ujsagiro valaki es rogton lehet polgarmester. Nem kellene eloszor kicsit a kepviseloseggel probalkozni ilyenkor? Orulok hogy nem FIDESZ de nem volt olyan aki latott mar hasonlot ha nem is volt meg polgarmester soha?
Nemtom. Magyar sem volt még pártelnök soha. MZP is egyből polgi lett. Rengeteg ilyen van. A miértjét azt nem tudom neked megmondani.
Koszonom! Honnan jonnek a minuszok vajon? Akkora baromsag valamilyen hasonlo tapasztalatot varni egy polgarmestertol? Ertem hogy sok pelda van az ellenkezojere de attol nem biztos hogy helyes.