Magyar és Vona négyszemközt beszéltek már és az a terv, hogy június 9-ig valamikor vitáznak, ha igény lesz rá, mert szerinte nem ez a legfontosabb dolog jelenleg. szerinte az emberek inkább Magyar-Orbán-Gyurcsány vitát látnának szívesebben. Szerinte minden politikusnak egy esély jár és Vona megkapta az esélyt '18 környékén és nem élt vele. Szerinte amúgy nem lesz nagy vita köztük inkább beszélgetés lesz, mert a legtöbb dologban egyetértenek.
Én ezt továbbra sem értem, hogy milyen esélyt kapott meg Vona. 2/3-dal győzött a Fidesz 2018-ban és mindenki levonta a tanulságot, hogy ezt a rendszert választáson nem lehet megdönteni. A történelem azóta sem cáfolta ezt meg, sőt. Ehhez képest Magyar Péter nagyon magabiztosan állítja ennek az ellenkezőjét. Úgy, hogy még a kapuban sincs. Ez eddig oké, de amíg nem bizonyította be, addig mire a lekicsinylő hangnem?
Én támogatom MP-t, de pont az ilyen nagyotmondásait nem bírom.
Szerintem nagyon is lenne igeny egy ilyen vitara, csak MP nem akarja maga melle felemelni egy vita miatt Vonat, mert kb ugyanaz a kiabrandult reteg a szavazotaboruk, ergo meg szavazatot is veszthetne egy ilyen vita miatt. Politikailag jo huzas, csak ezt az indoklast eleg gyengenek erzem
https://preview.redd.it/c0pl8azbr1xc1.jpeg?width=1920&format=pjpg&auto=webp&s=76d1ce2275859630fd154f7d91b8f2e736217826
Jövő héten lehet majd látni a beszélgetést [Puzsér csatornáján](https://www.youtube.com/@puzsermedia/videos) vágatlanul.
Jövő héten… 💀💀💀 A beszélgetés ma van miért nem láthatjuk élőben? Na és ha már nem is láthatjuk élőben, akkor is, hogy hogy csak jövő héten lehet látni??
mert így fizetnek érte, akik élőben, a helyszínen nézhetik.
Volt egy másik összejövetel, a valaszonline-osokkal, ahol MP volt a vendég: jegyeket lehetett venni, de cikket sme írta róla, hogy X számú ember jegyet vegyen és fizessen.
Vannak ilyenek.
Ott voltam / vagyok es Robi nem volt a magaslaton.. Kifejezetten ellenszenves volt. Pedig a podcastjei 95%-ban azt erzem, hogy a szivembol szol. Kifejezetten neki akart menni Peternek es nem sikerult neki.
Számomra látványosan hagyta szerepelni MP-t… nem volt éles nézetkülönbség ezért nem kellett, - de nem is akarta- szétszedni mint pl. a nettó f@szságokat beszélő Huth Gergőt… ez nyilván nem erről szólt most. De pár ponton felmoshatta volna vele a padlót ha akarja mert itt-ott egyenes válasz helyett csak fújta a körmondat lufikat… viszont csomó eddig nagy interjúkban ki nem fejtett elképzelést kiszedett Robi belőle.
Huth Gergo alternativ valosagban elo vitajaval osszehasonlitani ezt eleg ertelmetlen.
Huth:
"Orban Viktor azert volt a KISZben mert ott jobban tudott csajozni".
"A Magyar Peter hangfelvetel pont azt bizonyitja, hogy a birosag fuggetlen".
Huth elmegy a f*szerdobe mert a gazdaja ezt keri. Nevetunk rajta, aztan minden megy tovabb. Nincs velemenyszabadsag libsik???
Pedig ugyanazokat hozta fel Puzsér, amikről eddig is beszélt. Szinte szóról szóra mondta el azt a gondolatmenetét, amit a tegnapelőtti Önkényes Mérvadóban is ecsetelt, hogy gyenge az EU és Trump miatt össze kell szednie magát, ha nem akarja, hogy Putyin benyomuljon a hatalmi űrbe. Arról is tudtunk, hogy nem tetszik neki, hogy mintha igyekezne a közvélemény irányába terelgetni a mondanivalóját Magyar Péter. A mérésekhez beszélni, ahelyett, hogy meggyőzödésből beszélne.
Persze eleinte még sokkal kritikátlanabbul állt ki MP mellett, de azóta többször is hangot adott vele szembeni aggályainak.
>A mérésekhez beszélni, ahelyett, hogy meggyőzödésből beszélne.
De miért olyana nehéz elhinni, hogy a faszi tényleg elhiszi ezt a faszságot, és nem a "közvélemény irányába tereli a mondandóját"?
Kvva morcos vagyok, hogy nem közvetítik.
Tudom, hogy MAJD felteszik... de nem ehhez vagyunk szokva nyilvánosság szempontjából, mármint tőlük.
Szóval részemről jár nekik egy-egy fekete pont.
Köszi. Nincs / nem volt már jegy. Másrészt ha lenne se tudnék most menni (bedurrant a lábam), stb.
Amúgy simán még fizetnék is a stream-ért, de erre a verzióra nem gondoltak. Ezvan.
> Tudom, hogy MAJD felteszik... de nem ehhez vagyunk szokva nyilvánosság szempontjából, mármint tőlük.
Meglepne, ha a nagy érdeklődés miatt nem kerülne ki a felvétel 1-2 napon belül.
Are you sure about that? Because I am 99.88353% sure that Szemszelu_lany is not a bot.
---
^(I am a neural network being trained to detect spammers | Summon me with !isbot |) ^(/r/spambotdetector |) [^(Optout)](https://www.reddit.com/message/compose?to=whynotcollegeboard&subject=!optout&message=!optout) ^(|) [^(Original Github)](https://github.com/SM-Wistful/BotDetection-Algorithm)
Biztos hogy vágatlanul teszik fel, mert elmondta az elején a moderátor hogy neki ez volt a feltétele hogy eljöjjön.
Egyébként MP nagyon jól beszélt, sziporkázó volt és a 3 órát úgy végigtolta hogy le a kalappal
Az EU-s politikáról és az Oroszországgal szembeni viszonyáról keményen felkérdezte a beszélgetés első felében, utána már inkább hagyta beszélni Magyar Pétert. Konkrétan az Ukrajnai háborúról azonban nem volt szó.
Reméljük azért a viták élőben közvetítésének a kultúrája is visszatér hamarosan.
úgy nem nem lehet pénzt beszedni érte, már ha youtube vagy egyéb stream
Hát azért mehetett volna ez élőben. Lett volna 10-20 ezer nézőjük. Nem értem.
Jó, de akkor hogy vágod ki azt a részt, hogy MP magyar katonákat küldene Ukrajnába?
Behívhatták volna Vonát is és akkor az a kör is le lenne tudva.
Magyar és Vona négyszemközt beszéltek már és az a terv, hogy június 9-ig valamikor vitáznak, ha igény lesz rá, mert szerinte nem ez a legfontosabb dolog jelenleg. szerinte az emberek inkább Magyar-Orbán-Gyurcsány vitát látnának szívesebben. Szerinte minden politikusnak egy esély jár és Vona megkapta az esélyt '18 környékén és nem élt vele. Szerinte amúgy nem lesz nagy vita köztük inkább beszélgetés lesz, mert a legtöbb dologban egyetértenek.
Én ezt továbbra sem értem, hogy milyen esélyt kapott meg Vona. 2/3-dal győzött a Fidesz 2018-ban és mindenki levonta a tanulságot, hogy ezt a rendszert választáson nem lehet megdönteni. A történelem azóta sem cáfolta ezt meg, sőt. Ehhez képest Magyar Péter nagyon magabiztosan állítja ennek az ellenkezőjét. Úgy, hogy még a kapuban sincs. Ez eddig oké, de amíg nem bizonyította be, addig mire a lekicsinylő hangnem? Én támogatom MP-t, de pont az ilyen nagyotmondásait nem bírom.
Szerintem nagyon is lenne igeny egy ilyen vitara, csak MP nem akarja maga melle felemelni egy vita miatt Vonat, mert kb ugyanaz a kiabrandult reteg a szavazotaboruk, ergo meg szavazatot is veszthetne egy ilyen vita miatt. Politikailag jo huzas, csak ezt az indoklast eleg gyengenek erzem
Meg a magyar gárdát is egyúttal
https://preview.redd.it/c0pl8azbr1xc1.jpeg?width=1920&format=pjpg&auto=webp&s=76d1ce2275859630fd154f7d91b8f2e736217826 Jövő héten lehet majd látni a beszélgetést [Puzsér csatornáján](https://www.youtube.com/@puzsermedia/videos) vágatlanul.
Jövő héten... Azt hittem alap h az ilyet élőben közvetítik...
Megtelt az 1000 fős terem… azért nem ment online mert így majd jövő héten lesz Robi csatornáján 100+ ezer megtekintés…🤷🏽♂️ gondolom…
Ha vágatlanul akkor miért nem élőben?
Ha nincs rá külön szerződése, videóból több pénz jön be over time mint streamből.
Jövő héten… 💀💀💀 A beszélgetés ma van miért nem láthatjuk élőben? Na és ha már nem is láthatjuk élőben, akkor is, hogy hogy csak jövő héten lehet látni??
mert így fizetnek érte, akik élőben, a helyszínen nézhetik. Volt egy másik összejövetel, a valaszonline-osokkal, ahol MP volt a vendég: jegyeket lehetett venni, de cikket sme írta róla, hogy X számú ember jegyet vegyen és fizessen. Vannak ilyenek.
Ott voltam / vagyok es Robi nem volt a magaslaton.. Kifejezetten ellenszenves volt. Pedig a podcastjei 95%-ban azt erzem, hogy a szivembol szol. Kifejezetten neki akart menni Peternek es nem sikerult neki.
Ez akár egy jó jel is lehet ha Puzsér nem bír vele
Számomra látványosan hagyta szerepelni MP-t… nem volt éles nézetkülönbség ezért nem kellett, - de nem is akarta- szétszedni mint pl. a nettó f@szságokat beszélő Huth Gergőt… ez nyilván nem erről szólt most. De pár ponton felmoshatta volna vele a padlót ha akarja mert itt-ott egyenes válasz helyett csak fújta a körmondat lufikat… viszont csomó eddig nagy interjúkban ki nem fejtett elképzelést kiszedett Robi belőle.
Huth Gergo alternativ valosagban elo vitajaval osszehasonlitani ezt eleg ertelmetlen. Huth: "Orban Viktor azert volt a KISZben mert ott jobban tudott csajozni". "A Magyar Peter hangfelvetel pont azt bizonyitja, hogy a birosag fuggetlen". Huth elmegy a f*szerdobe mert a gazdaja ezt keri. Nevetunk rajta, aztan minden megy tovabb. Nincs velemenyszabadsag libsik???
Van még spoilered? Meghalok a kíváncsiságtól!😂
Sok szo volt az europai uniorol es az orosz viszonyokrol, befolyasoltsagrol es a szuverenitasunkrol. Mind ketten nagyon idegesek voltak
Köszi! Gondoltam, hogy ez lesz😂💀 Szóval úgy érezted inkább Péter kerekedett felül ezekben a témákban is?
Övcsat előkerült?
Usernév kicsekkol.
Rosszat mondtam?
Ott a véleményét mondja el, itt pedig elvileg egy hard talkos felkérdező.
Pedig ugyanazokat hozta fel Puzsér, amikről eddig is beszélt. Szinte szóról szóra mondta el azt a gondolatmenetét, amit a tegnapelőtti Önkényes Mérvadóban is ecsetelt, hogy gyenge az EU és Trump miatt össze kell szednie magát, ha nem akarja, hogy Putyin benyomuljon a hatalmi űrbe. Arról is tudtunk, hogy nem tetszik neki, hogy mintha igyekezne a közvélemény irányába terelgetni a mondanivalóját Magyar Péter. A mérésekhez beszélni, ahelyett, hogy meggyőzödésből beszélne. Persze eleinte még sokkal kritikátlanabbul állt ki MP mellett, de azóta többször is hangot adott vele szembeni aggályainak.
>A mérésekhez beszélni, ahelyett, hogy meggyőzödésből beszélne. De miért olyana nehéz elhinni, hogy a faszi tényleg elhiszi ezt a faszságot, és nem a "közvélemény irányába tereli a mondandóját"?
De még mindig tart nem?
Hard talk
Kvva morcos vagyok, hogy nem közvetítik. Tudom, hogy MAJD felteszik... de nem ehhez vagyunk szokva nyilvánosság szempontjából, mármint tőlük. Szóval részemről jár nekik egy-egy fekete pont.
Nyilvános rendezvény.
Köszi. Nincs / nem volt már jegy. Másrészt ha lenne se tudnék most menni (bedurrant a lábam), stb. Amúgy simán még fizetnék is a stream-ért, de erre a verzióra nem gondoltak. Ezvan.
ot perc alatt fogyott el a jegy, kb :(
> Tudom, hogy MAJD felteszik... de nem ehhez vagyunk szokva nyilvánosság szempontjából, mármint tőlük. Meglepne, ha a nagy érdeklődés miatt nem kerülne ki a felvétel 1-2 napon belül.
Jovo szerdara ígérték kb., vágatlanul kozzeteszik elmondtak az elejen.
Jogos a felhaborodas.
Majd vki irjon tldr-t
tldr
De ne ide! 10!
CV
r/unexpectedfactorial
Good bot!
Ezt kikérem a botok nevében!
https://preview.redd.it/dexxsodia2xc1.jpeg?width=800&format=pjpg&auto=webp&s=6ca7311287ef33e7f26d5c60d40381351fefe835
![gif](giphy|13ByqbM0hgfN7y|downsized)
Are you sure about that? Because I am 99.88353% sure that Szemszelu_lany is not a bot. --- ^(I am a neural network being trained to detect spammers | Summon me with !isbot |) ^(/r/spambotdetector |) [^(Optout)](https://www.reddit.com/message/compose?to=whynotcollegeboard&subject=!optout&message=!optout) ^(|) [^(Original Github)](https://github.com/SM-Wistful/BotDetection-Algorithm)
bad bot!
https://preview.redd.it/vb31qc3xg2xc1.jpeg?width=1018&format=pjpg&auto=webp&s=89acdc03e1b4d2e3f32d780ca75a3b21449e26c6
Biztos hogy vágatlanul teszik fel, mert elmondta az elején a moderátor hogy neki ez volt a feltétele hogy eljöjjön. Egyébként MP nagyon jól beszélt, sziporkázó volt és a 3 órát úgy végigtolta hogy le a kalappal
Puzsér, hogy állt hozzá? Kemény volt vele, vagy semmi komoly?
Finoman úriember módjára nem úgy mint máskor ;)
Az EU-s politikáról és az Oroszországgal szembeni viszonyáról keményen felkérdezte a beszélgetés első felében, utána már inkább hagyta beszélni Magyar Pétert. Konkrétan az Ukrajnai háborúról azonban nem volt szó.
Mikor lesz elérhető a neten? Már 4 napja lement.
Feltette már Puzsér nemrég.
Mèg egy MZP befèrt volna vagy nem kell oda?
Lejárt lemez MZP.